A sztár, ha igaz, hogy nem csupán csillag, hanem mozdulatok, képek és eszmék hordozórakétája is, sok mindent képes magával vinni. Tehát nem csak reklámot, hanem művészetet, továbbá intelligenciát, kellemet, követhető viselkedésmintákat is. Ez az oka, hogy a mostanában celebeknek mondott hírességeket nem fogom egy lapon emlegetni a filmsztárokkal. A celebek ugyanis önmagukon kívül semmit sem hordoznak. Ők önmaguk reklámozásával foglalkoznak életvitelszerűen és ebből próbálnak megélni.

A filmsztárok is hírességek is jól ismert személyek, csak egészen másfélék. A témára szakosodott Forbes magazin szerint 2009-ben a világ leghíresebb embere, mint az már lenni szokott, egy filmsztár volt. A neve Angelina Jolie. Ő volt az, aki a hírességek közül is a legtöbb pénzt kereste, illetve a legtöbbet szerepelt a médiában. Lehet, hogy ezen szereplések némelyike alapján, például egy gondosan felépített „álompár” egyik résztvevőjeként, vagy örökbefogadó szülőként őt sem nehéz összekeverni a celebekkel. És ugyanezt már száz évvel ezelőtt is el lehetett volna mondani Mary Pickfordról, akit bátran tekinthetünk a mai értelemben vett szupersztár etalonjának. Mégsem tagadhatja senki, hogy a Kifutó a semmibe, A csontember, az Észvesztő, az Elcserélt életek és néhány más sikerültebb film főszereplőjeként Angelina Jolie kifejezetten tehetséges filmművésznek mutatkozott, mégha pályájának első szakaszában ez a markáns tehetség nem is mindig találkozott a hozzá méltó feladattal. Legyen ám akármilyen fényes a mozicsillag, a sztár, amióta csak létezik, kettős szorításban, a stúdió és a sajtó szorításában él. És ha nem hajlandó minden évben minden díszbemutató alkalmával eljátszani „A legszélesebb mosoly” című melodrámát, abból komoly baj lehet. Charlie Chaplin, Humphrey Bogart, Marlon Brando, Dustin Hoffman és néhány más elsőosztályú filmcsillag képes volt ideig-óráig kivonni magát e szabály alól, de az ő esetük kivételes.

A könyvben nem ugyanazokról a sztárokról van szó, akikkel nap mint nap találkozunk a neten, a tévében, a lassan minden médiára rátehénkedő pletykarovatokban. Nem ugyanazokról a sztárokról, bár ugyanazokról az emberekről. A Hollywood-galaxis történetében egyetlen valódi állócsillagot sem találtam, aki kizárólag a nevéből élt volna, mint a celeb aki arról ismerszik meg, hogy ismerik őt. Itt a filmművészet óriásairól van szó, akiket nem a sajtó és a tömeghisztéria, hanem saját művészi és emberi teljesítményük emelt a csillagok közé. Tiszteljétek az igazi sztárokat! Azért lettek ők az igazi sztárok, mert van miért tisztelni őket! (Részlet a könyv előszavából)




Atlantic Press Kiadó, 2009
Paperback
Terjedelem: 206 old, képmelléklettel
ISBN 978-963-88255-5-1
Bolti ára: 2780 Ft
Ha könyvünket kedvezményes áron kívánja megrendelni, kattintson ide
Lapozz bele a könyvbe itt
Interjú Bokor Pállal itt
A trilógia visszhangja itt

FacebookTwitterGoogle Bookmarks
Holliwood magyar szemmel
Sexmentes övezet
Én és az Iszlám
Heppi Börszdéj
Gertruda esküje
  1. 1
William G. Winkler: A Pénzváltó
A 210-es izotóp
A holland alagút
Zokog a föld
Hazám az igéret földje
  1. 1
Napfényes riviéra
Incognitó
Drezdai emberünk
A spanyol grófnő
Pokoli szolgálat
  1. 1
Apáca bordély
Halálgyár
A nagy hadronütköztető
Ecetudvar
Talyigás Irma
  1. 1
Akon ostroma
Templomos lovag
A táltos keresztje
Adriakék tengerzöld
A sátán kutyája
  1. 1
Vilmos és Kate
Polgár
A siker neve Oscar
A siker helye Hollywood
A siker titka a sztár
  1. 1
Obama
Obama a szuper sztár
Lányok a kastélyból
Malom a tóparton
Nászajándék Salzburgból
  1. 1
Randevú a Nílus partján
Szerelem Szegeden
Kiicsi Betti a nagyvárosban
Ízek és szenvedélyek
Életfogytig
  1. 1
Kékszem Jázmin irkája
Tündérek
Második Atlantisz
Második atlantisz az elveszett tündér falu
A bermudák királynője
  1. 1
Sárkányvér
Szabadesés
Fénytörés
Smaragdzöld versek
Hívja Leonyid Brezsnyevet
  1. 1
szerelem@szerelem.hu
El Classico2
El Classico
Az idegenlégió
Ferencváros Újpest
  1. 1
Naponta fogsz meghalni
Engem nem lehet elhagyni
Egy csibész naplója
Help
Steph
  1. 1
Olja
Narkománia
  1. 1