Budapest, 2012. március 3.

Egy szerző inkognitóban, pontosabban börtönben. A vajdasági magyar, egykori délszláv háborús katona, majd a nyugat-európai szerb maffia egyik vezére Robert Yugovich álnéven írta meg könyvét egy moldovai/… lány sorsfordulóiról. Olja egy isten háta mögötti bányászfalu nyomorából szeretett volna kitörni, s csak annyi volt a „bűne”, hogy bőr- és hajszíne eltért közösségéétől, ráadásul tanulni akart Kisinyovban. Életvonala azonban egészen másmerre vitte.

Már megszokhattuk, hogy az Atlantic Press Kiadó a legkülönbözőbb témákból (fekete amerikai elnöktől a szovjet párttitkárig) merít, történetei főszereplőit tekintve a fiktív vidéki postáskisasszonytól a hús-vér Oscar-díjasokon át a még inkább hús-vér luxuskurváig igen széles a paletta. Ma már alig kapjuk föl a fejünk, ha valaki a sitten „megpróbáltatásairól” ír. Eredetét vizsgálva ez a kötet is cellaszagú, azonban az eddigi hasonló magyar eseteknél jóval keményebb témát dolgoz föl. Míg az ilyen jellegű sztorikat taglaló Szalai Vivien könyveiből megtudhattuk, hogy például mit tehet egy dubai sejk, aki mindent sejt, néhány magyar celebbel, „Robert Yugovich” egy szélesebb nemzetközi kapcsolatrendszerbe ágyazott és megdöbbentő történetet tár elénk. A Hamis gyönyör mesélőjének territóriuma – minden igazságmagva és egyes elképesztő, mégis valósnak tűnő epizódjai ellenére – valahogy azonban kispályának tűnik Oljáéhoz képest. És ez azért lehet, mert azt a történetet egy örömlány mondta tollba egy médiumnak, szabadon válogatva és döntve arról, mi kerüljön a könyvbe; míg ezt vélhetően egy örömlány tárta fel el egy a történetben valószínűleg mellék- vagy szintén főszereplőnek, aki teljesen átlátta a hátteret és az összefüggéseket is. Mindezt teljesen hihetően tálalva. Persze lehet azon morfondírozni, mennyi a kitalálás és a VV ebben a kötetben, de nagyon sokakat – engem is – teljesen meggyőz, valahogy így mehet „ez”.

A könyv letehetetlen, és nem elsősorban a szex miatt, bár lesz, aki ezért falja majd. A kelet-európai nyomorról majd mindenkinek van fogalma, aki nem helikopterrel közlekedik Magyarországon. Azzal is tisztában lehet az olvasó, hogy még keletebbre, a nem kirakatban lévő egykori SZSZK-kban még inkább így van/volt ez. „Jó” a felütés, nyomasztó és felcsigázza az érdeklődést. Korrupt az egész moldovai elit, a pap viszi a fővárosba a legokosabb kislányt a faluból tanulni az orvosi egyetem igazgatójához – és avatják be örömlánynak a csiszolatlan gyémántot. Olja maga is erőszak szülötte, egy szőke orosz katona becstelenítette meg az anyját, innen a faluban gyanús bőrszíne és szőkesége. (Ilyen tragédiák szintén nem ismeretlenek K-Európában.) Ezen változtatna a tanulással, s nem érti, mibe keveredett. Sodródik az árral, és serdülő létére nagyon jól kiismeri az alvilágot. Először a keletit, majd a nyugatit. A célja néhány év után már csak az, hogy megmentse a húgát, kiemelje a nyomorból, hiszen minden jobb, mint a „Gorcu nevű koszfészekben” élni. Folyamatos keleti transzportok biztosítják a nyugati szexnegyedek, bordélyházak utánpótlását, és Oljának akár szerencséje is lehetne, amikor Budapestre, majd még nyugatabbra kerül, hiszen szinte bárkit az ujja köré csavar, értelmes, megtanult angolul – de a fenn ebben a világban csak rövid ideig tart, és nem lehet kiszállni a mókuskerékből. Bármikor bármelyik szereplő visszazuhanhat az utca mocskába, vagy vérbe fagyva lelhetnek rá. Ő csak egy kurva, bár roppant értékes, hiszen aranybánya a teste a futtatói számára.

Majdnem egy orosz filmproducer nője lesz, aztán beleszeret az egyetlen férfiba, akivel élvezi is az együttlétet, pechére a szerb maffia egyik kisvezére, aki kis híján belepusztul, hogy Oljának tovább kell állnia, mert egy német orvos kiválasztotta aranytojást tojó tyúkjai müncheni kollekciójába. Kipróbálja a luxust, a drogot, a piát, a leszbikus kapcsolatot, de ugyanaz a vég: mindenki bármikor használhatja a rendőrtől a maffiáig, és ehhez még jó képet is kell vágnia, ha nem teszi, akkor kiülhet Amszterdamban a kirakatba. Nyugtalanító történet, éppen a hihetősége miatt. Le van zsírozva minden Keleten és Nyugaton, csak a módszerekben és a tálalásban mutatkozik különbség, a szálakat mindig láthatatlan kezek irányítják, a lányok pedig – illetve részben az őket futtató, felügyelő keleti származású maffiacsoportok és a lefizetett rendőrök, hivatalnokok – mindig a rövidebbet húzzák.

A történet vége feltételes happy end, amit senki nem vehet komolyan. „Robert Yugovich” hirtelen úgy tesz, mintha egy mesét mondott volna, amelynél léteznek kötelező, írott szabályok: jó véget ért.

Szerző: legéndi, Papiruszportal.hu

FacebookTwitterGoogle Bookmarks